0bd5a6cd-4e92-43b5-9f59-229a67ded219

Közösségi és családi nap

Közösségi és családi nap: fergeteges jó hangulat Deszken + FOTÓK

Az önkéntes összefogás és igazi közösségi hangulat adott örömöt sok családnak és érdeklődőnek a deszki közösségi és családi napon.

A Boldogok a Szegények Alapítvány valamennyi önkéntes munkatársa, a közösség és a település számtalan családja élvezhette azt a közösségi és családi napot, melyet szombaton tartottak Deszken, verőfényes napsütésben. Kicsik és nagyok, felnőttek és gyermekek egyaránt vetélkedtek, vattacukroztak vagy éppen fagylaltoztak a rendezvényen felállított nagy sátor alatt. A színes programkínálatban helyet kapott az apróságok körében közkedvelt arcfestés és „csillámtetkó”, ugrálóvár és csocsó, a játékos versenyeken a település apraja-nagyja összemérhette tudását, és egy finom ebédelt is elkölthettek közösen. Mindenekelőtt azonban ismerkedhettek és sokat beszélgethettek a lelkes résztvevők. A csaknem 200 érdeklődő együtt élvezhette a Klúg Péter Iskola előadócsoportjának bemutatóját, majd Búza Ádám koncertjét.

Romsicsné Kovács Ilona, az alapítvány elnöke és a rendezvény főszervezője megnyitójában úgy fogalmazott, hogy a család szó elégedett, harmonikus módon együtt élő felnőttek és gyermekek képét idézi fel, ezért is hisz a család megtartó erejében, annak jövőjében, valamint a generációk békés boldog egymás mellett élésében.

Romsicsné Kovács Ilona Deszk település egyik legaktívabb közösségépítő lakosa, akinek egyaránt fontosak az elesettek és hátrányos helyzetűek, de ugyanúgy odafigyel a családokra és minden olyan deszki lakosra, aki szívesen vállal szolidaritást embertársaival. A közösségvezető már számtalan alkalommal és módon hívta fel a figyelmet az elesettek iránti együttérzésre és a családok megtartóerejének fontosságára. Ezúttal saját településén, Deszken szervezett olyan őszköszöntő családi napot, ahol mindenki jól érezhette magát, és átélhette egy örömteli összetartó közösség felemelő hangulatát.

https://szegedma.hu/2017/09/kozossegi-es-csaladi-nap-fergeteges-jo-hangulat-deszken-fotok